Duguláselhárítás a mindennapokban

Előző írásokban már volt szó a dugulások helyéről a háztartásban, főként a konyhai, illetve a toalettbeli dugulásról. Most nézzük meg a további lehetőségeket, ahol még előfordulhat dugulás .

A kádak, mosdók, zuhanytálcák vízvezetékei leginkább a sok vegyi anyagtól , mint például a habfürdők, mosószerek, hajzselé , samponok, balzsamok, borotvahab, stb. – dugulnak el. De nem tesz jót nekik a haj, a ruhákról lepotyogó szöszök, a köröm és bőrdarabok. A kád, zuhanyzó, mosdó szűrőjéből minden használat után érdemes eltávolítani a hajat, egyéb odakerült szennyeződést.

Ha ez nem , vagy nem túl könnyen megy, akkor érdemes –még akkor is, ha nem észlelünk dugulást- pumpával lazítani a szennyeződésen. Ezekkel a műveletekkel megelőzhető a nagyobb baj kialakulása. Mivel a kozmetikumok és sok zsiradékot tartalmaznak, lásd hajfestékek, balzsamok, hajpakolások-, ezért érdemes a fürdőszobai lefolyónál is alkalmazni a heti egy fazéknyi forró víz beöntését. Tévhit, hogy a forró víz kárt tesz a csővezetékben, sőt segít feloldani a zsíros lerakódásokat. Kemikáliákat, főleg kristály alapúakat itt se használjunk, mert az bele tud kötni a lefolyó rendszerbe, ami ha megtörténik , akkor már csak bontással lehet a dugulást elhárítani.

A tolattben történő dugulás oka lehet idegen tárgy, mint például wc illatosító, tampon, egészségügyi betét, nedves törlőkendő, egyéb idegen tárgyak beleejtése, illetve dobása. Ha a dugulás bekövetkezett, nincs más lehetőség, mint szakember segítségét kérni. A wc „U” alakú görbületében könnyen megakadnak az oda nem illiő dolgok, és csak nehezen szedhetőek ki onnan. Itt jó szolgálatot tehet a Wc pumpa, de ha nem boldogulunk, akkor nincs mire várni és duguláselhárító szakembert kell hívnunk, aki a felszerelésével, műszereivel nagy eséllyel hamar és jó eredménynek megoldja a problémát.

Ezeken felül léteznek még a szerkezeti problémák, alul méretezett csőátmérőkből, valamint a rosszul beállított lejtésszögekből származó dugulások. Ez a a legnehezebb eset, ugyanis az ilyen estben végzett duguláselhárítások nem sokat érnek és csak ideig óráig tartanak ki. A végleges megoldás a lefolyócső cseréje lehetne.

Az elmúlt esetekben sokszor említettünk házi praktikákat, melyek esetleg segíthetnek a dugulás elhárításában. A gyökértelenítésre és a precíz csatornatisztításra azonban nincsenek házi praktikák, mely megoldanák a dugulást. Természetesen léteznek gyökér irtó vegyszerek melyeket a lefolyóba kell juttatni, de hatásuk elenyésző. Ebben az esetben szakembert kell hívni, ráadásul olyat, aki rendelkezik olyan korszerű felszereléssel és géppel, mellyel biztonsággal meg tudja oldani a problémát, a dugulást el tudja hárítani, illetve a gyökértelenítést el tudja végezni!

A végleges megoldás a baj forrásának végleges megszüntetése, azaz a fa kivágása és a sérült csőszakasz kijavítása. Ma már létezik olyan modern technológia is, hogy béléscsövet húznak egy öreg csőbe, ez nagyban segít a probléma megoldásában.

Amennyiben lehetőségünk van rá, figyeljünk arra, hogy a kert betelepítésekor ne ültessünk fát a csatorna nyomvonalának közelébe, így elkerülhetjük a későbbiekben a dugulást, a gyökérbenövést.

Az ilyen fajta dugulást a rosszul kivitelezett csatorna vezeték (nem megfelelő leejtés, túl sok könyök idom beszerelése, tisztító aknák hiánya), gyökérbenövés okozza. Ennek pontos feltérképezéséhez rendelkezésre állnak különféle műszerek, melyek használata megkönnyíti a hiba feltárását és kijavítását. Egy jó szakember társunk lehet a bajban, a duguláselhárítást gyorsan és kíméletesen, mégis hatékonyan elvégzi.